16.

Anyum ma megjegyezte, hogy az ő négy fal közé begubózott gyereke az utóbbi időben, milyen társasági életet él. Én is meglepődöm magamon, bár teljesen más miatt, mint ő. Lehet persze azt számolgatni, hogy az abc hány betűjéhez tudnék programot csatolni, de ezeknek a többsége olyan sekélyes viszony, hogy nem is értem, hogy lett egy találkozóból hirtelen a sokadik. Falakat persze nem bontunk és a két lépés távolság is megvan, abban pedig profi vagyok, hogy lehet a másikra fordítani a reflektorfényt és elütni órákat azzal, hogy szerény személyemről egy elvetett szófoszlány sem esik. Én ezt nem is bánom, mert jó hallgató vagyok, és alapjáraton mindenre kíváncsi, magamról fecsegni meg igazán nem szeretek. A programok jók, én hozom a bohócot, vagy a miért korszakos gyermeket, mindenki boldog, engem sem itthon esz a penész, arról meg, hogy én mikor lépek át határokat és csapok merészen az álmaim után elég, ha egy ember tud, bár tudhatna kettő is, ha néha rám pillantana.